Előtörténet - Natalya Romanova

[/font]
Nicknames: Natalya Romanova

Age: 107 év

Date of Birth: 1905. 06. 07.

Member Group: Vampire

Hometown: Moskow

Face Claim:[font=Satisfy] Nina Dobrev

Ez vagyok én:
Natalya csendes, komoly lány, aki nagyon megfontolt, és komolyan veszi az életet. Hatalmas a tudásszomja, de tesója szerint kissé olyan, mintha karót nyelt volna.
Natalya kissé filozofikus jellem, bár magát 100%-ban a tudományok emberének, azaz vámpírjának vallja magát. Diplomatikus, szerény lány, akivel jól kijönnek az emberek. Sokszor ő húzta ki a csávából húgát, de mára egyszerűen megelégelte, így Kristina a problémáit már kénytelen maga megoldani.
Szabadidejében sokat olvas, főz, vagy kertészkedik. „Munkaidejében” a világban jár-kel és a vámpírok ügyes-bajos dolgait intézi. A vámpírok mindegyike ismeri és tiszteli, hiszen egyike azon maroknyi vámpírnak, aki idősebb, mint 100 éves.
A maga 107 évével oszlopos tagja annak a nagyjából 5-10 vámpírból álló csoportnak, akik a legidősebbek közé tartoznak. Tapasztalata nagy, és sokat foglalkozik kezdőkkel, bár maga nem teremtett egy vámpírt sem, és esze ágában sincs.
Nem szokott basáskodni, inkább vegyül. Nem hangoztatja korát, örül, ha nem veszik észre. Szívesen segít, de nem tűri, hogy kihasználják. Számára a húga a legfontosabb, érte érdemes még léteznie, hiszen már egy ideje nem talál magának figyelemre méltó partnert. Ilyen téren válogatós.
Elvárja, hogy partnere is komoly, okos, művelt, mégis humoros személy legyen, és lehetőleg vámpír is. Sajnos, eddig nem sok ilyennel találkozott.

Életem:
Natalya Romanova vagyok, és ezen a néven is születtem, 1905. 06. 07.-én, egy oroszországi elhagyatott kis falucskában. Pontos időt nem tudok mondani, hiszen csoda, hogy ennyi információhoz hozzá tudtam jutni, hiszen akkoriban az anyakönyvvezetés elég hanyag volt.
Azt azonban mamuska naplójából tudjuk, hogy én voltam az első, majd valamikor utánam a húgom is méltóztatott világra jönni. Sok emlék nincs az ezek utáni évekből, szimplán annyi, hogy az otthoni kis gazdaságban tébláboltunk, játszadoztunk, többnyire egymással vagy a háztájiakkal, netán a kutyákkal, macskákkal.
Mikor melyik volt hajlandó velünk játszani. Anyukánk háztartásbeli volt, nem túl tanult, de jó indulatú asszony. Írni és olvasni tudott, ez akkoriban pedig faluhelyen nagy szónak számított.
Apánk a családi gazdálkodást látta el: a sertéseket, a néhány szarvasmarhát, csirkéket, juhokat, és ha jól emlékszem, még kecskéink is voltak. Anyukánknak volt egy nagyobb veteményese, meg voltak gyümölcsfáink. Ebből éltünk.
Ami megmaradt, azt apánk bevitte a nagyvárosba, és ott a háziasszonyoknak, vagy kereskedőknek eladásra kínálta. A pénzből kenyeret vettünk, vagy időnként cipőket, ruhát.
Anyukáék szegények voltak, így rajtunk kívül csak egy húgunk született, de ő gyermekágyi lázban meghalt még újszülöttként, mikor mi olyan hétévesek lehettünk.
Nem sokat értettünk belőle, de a helyi tiszteletes elmondta, hogy a húgunk, a kis Aleksandra beteg volt és az Úr magához hívta. Mondtuk, rendben, de ne felejtse el visszaküldeni, mert anyukáék állandóan sírnak, és mihez kezdjünk a bölcsővel, ha nem fekszik benne senki.
Az Úr azóta sem küldte vissza Aleksandrát. De ha már haladhatunk előre, nem sokkal ezután történt, hogy elhatároztuk, szeretnénk mi is iskolába járni, mint a gyerekek a közeli tanyáról. Apánk kijelentette, hogy a mi iskolánk a konyha, azzal foglalkozzunk.
Így a dolog sokáig váratott magára, majd olyan tíz évesek lehettünk, mikor a tiszteletest meg mertük kérni, hogy legyen kedves minket megtanítani írni, és olvasni.
Azt mondta, rendben, de cserébe a héten kétszer kell mennünk a templomot és templom kertjét gyomlálni, rendbe szedni, majd a fizikai munka után a szellemivel fogunk foglalkozni. Így is lett. Tizenkét évesen folyékonyan olvastunk és írtunk, és a matematikához is valamit értettünk. Tizenhét évesek voltunk, mikor apánk elhatározta, hogy férjhez ad minket. Nem lelkesedtünk a dologért, de a húgommal ellentétben, én nem tudtam megúszni a kényszerű nászt.
Férjem egy buta, ostoba földműves lett, Josef Gurkij, aki többé nem is engedett a tiszteleteshez „templomot takarítani”. Tizennyolc éves voltam, mikor a násznak gyümölcse megszületett Mikka-Nyusha Gurkij személyében. Kislányom a legnagyobb ajándék a földön, és érte valóban ölni tudnék. Ekkortájt keveredett haza húgom is, is nemes egyszerűséggel elszökött a kényszerített házasság elől.
Hosszú ideig bujkált, és ekkor nem is sejtettem, hogy egy katonával keveredett szerelmi viszonyba, aki mint kiderült, vámpír volt. Persze, a húgom később egész sok mindenkivel keveredett szerelmi viszonyba… Azonban a lényeg, hogy a férjem és Kristina szóváltásba keveredett, majd miután az a barom meg akarta mutatni, hogy ki a férfi a háznál, Kristina szimplán végzett vele.
Ekkor mondta el, hogy egy ideje vámpír, és szívesen átváltoztat. Ekkor elutasítottam, de menekülnünk kellett, nehogy bárki rájöjjön, hogy a mi kezünk van Josef hálában. Felcsomagoltam a holminkat, majd menekültünk. Az orosz vadonban azonban nem maradt sok választásunk. Míg Kristina tudott magának élelmet szerezni, addig én nem.
Így lassan elgyengültem, átfagytam. Kristina végül a barátaihoz vitt, ahol végül kénytelen-kelletlen átváltoztatott, mert a kemény tél végett már menthetetlenül lehűltem. MiNy szerencsésen járt, őt még fel tudták melegíteni, de csak hajszál híján múlott a dolog.
Ezek után elég nyomorultul éltünk. Valahol az orosz erdő kellős közepén, néhány faházba tömörülve, úgy 15-20 vámpír, plusz egy halandó, a leányom, MiNy. Nem is tudom, meddig tartott, míg az életünket így éltük. Egybefolytak a napok, a hetek és a hónapok. Unos-untalan vadásztunk, ettünk, majd nap közben aludtunk, a perverzek külön helységbe vonulva orgiákat folytattak. Néha még a húgom is belekeveredett.
Tudtam azonban, hogy így, ilyen körülmények között nem élhetünk. Ez egyszerűen nem állapot. Így egy nap, mikor már Miny is nagy volt, talán már kora tizenéves, akkor egyszerűen megelégeltem ezt a helyzetet. Lépni akartam, nem egy koszos, korhadt kunyhóban meghúzni magam, újra és újra ugyanazokat a könyveket elolvasni, ugyanolyan unalmas vért inni, a gyerekemnek pedig undorító példát mutatni, hogy ott aztán mindenki mindenkivel.
Nem mondom, hogy szent vagyok, de az a hely mindennek az alja volt, és nem tudom elképzelni, hogy én magam is hogy viselhettem el, mint kiderült, hosszú évekig.
Egyik délután, már esteledett, de kisétáltunk Minyvel az ajtón. Ultimátumot adtam Katerinának, hogy jön, vagy marad, ő tudja, de én itt már nem tudok élni. Szerencsére benne is volt kalandvágy, így nemes egyszerűséggel, minden holminkat hátrahagyva leléptünk. Hosszú évekig vándoroltunk ide és oda, próbáltunk letelepedni. Idő közben MiNy beleszeretett egy fiúba. 1949-et írtunk.
A szerelmük egész szépen szárba szökkent, de csak túl későn jöttünk rá, hogy a fiú vámpír. Egyszerűen gyanússá vált. De mikor már megbizonyosodtam felőle, a lányom falfehéren állított haza, szemfogakkal a szájában. Bár szívem szerint megöltem volna azt a nyomorult Jeff-kölyköt, de a lányom szerette.
Így kénytelen voltam elviselni. 1959-ben azonban elhidegültek, és a kapcsolatnak vége lett. Eközben mi tanultunk, tanultunk és fejlődtünk. Katerinával együtt leérettségiztünk, és egyetemeket végeztünk el. Én irodalom tanár lettem, majd történelemből és kultúrtörténelemből is diplomáztam.
Szakterületem az ókori Görögország, irodalomból pedig a kortárs ifjúsági irodalom. 1976-ban nyelvvizsgáztam görögből, franciából, 1977-ben pedig kínaiból. A testvérem divattervezésre adta a fejét, így több tanfolyamot végzett el, szakképzett divattervező lett. Tánc- és dráma szakon diplomázott 1976-ban.
Esztétikát hallgatott, majd franciából tett nyelvvizsgát. Éltünk idő közben Franciaországban, Németországban, Nagy-Britanniában és Olaszországban. 1982-ben telepedünk le Amerikában, ahová addig maximum tanulmányi utakra mentünk, avagy nyaralni Miamiba.
A '80-as évek Amerikája megragadott, így végül itt ragadtunk huzamosabb időre és eszünkben sem volt a régi nomád vámpírok orosz területeire belépni. Még az 1970-es években vette fel velem a kapcsolatot az akkori egyik idősebb vámpír.
Persze, eddig is nyílt titok volt, hogy kihez kell fordulnunk baj esetén, illetve kikre számíthatunk... Hiszen vámpír-berkeken belül is azért van egy védő-hálózat, mely a területéhez tartozó vámpírokért és azok biztonságáért felel.
Ha valaki ész nélkül elkezdné átváltoztatni az embereket vámpírrá, ez a hálózat hamar kinyírná. A lényeg, hogy felkértek minket, hogy lépjünk be a hálózatba, és segítsük a fiatalabb vámpírok létét. Persze, ez kihagyhatatlan ajánlat, így örömmel elfogadtuk.
Mint gyakornok védő MiNy is hozzánk került. Idő közben MiNy elvégezte az iskoláit, majd három diplomát szerzett, ugyanennyi nyelvvizsgát. Nagyon büszke vagyok rá.
folyt.