Edward Waldorf Beauty Witchy Crazy Boy

Céltudatosnak gondolom magamat, határozott egyéniségnek, akiből egy nap remélhetőleg egy híres, elismert, divatikon, pontosabban divatdiktátor lesz! Felnézek Meredith Yelnats-ra, ha bár ő tudomást se vesz rólam...ki tudja, talán az is az oka, hogy a volt férjének vagyok a fia egy másik anyától, vagy szimplán igaz a hiedelem, hogy egy beképzelt liba. Bár szerintem nem az! Szimplán konkrét tervei voltak az életben, amiket el akart érni, és el is ért... mindenféle segítség nélkül, a saját lábán, és nem egy férfi oldalán. Irigylem őt... de nem adom fel a küzdelmet, jó magam nem rég be is kerültem a cégéhez, és bár egyelőre csak a szemétre való anyagokat szedem össze, hiszem, hogy majd feljebb jutok a ranglétrán. Valahol el kell kezdeni... persze nem az ő munkájára pályázom, hisz nekem az is nagy dolog lenne, ha elismerne, mint művész. Azóta a kidobott anyagokból varrom a ruháimat, imádom a divatot! Annyi cipőm van otthon, meg sálam, mellényem, kalapom... nem, abból még kevés van...de alig férünk. Olykor Cora csen el ezt-azt a rendezvényekről, csak nekem... őrült lány! De mivel ezzel bosszantja az anyját, engem meg boldogít, két legyet üt egy csapásra.
Amúgy egy vidám teremtés vagyok, élvezem az életet, aminek egyfolytában a napos oldalát látom... elég pozitív személyiség vagyok, amivel sok embert bosszantok, soknak reményt adok vele.
Apa büszke rám, hogy merek az lenni, aki vagyok... hogy hiszek az álmaimban, és teszek is értük. Hogy meleg vagyok, és nem szégyellem a dolgot, hanem tűröm a pofonokat, majd vállat vonok, hisz ők az ostobák, és tovább megyek.
Lauren-nal lakom együtt... ja, ez a következő részhez jön!

Szóval... Edward Waldorf vagyok. Huszonegy éve születtem New York-ban, amit mai napig imádoyk, és mind a mai napig meg tud lepni gyönyörűségével...de komolyan azok a felhő karcolók, még a dugókat is imádom, a sárga taxikat, ahogy a nők végigvonulnak magassarkúkban, sietnek, tipegnek-topognak... gyönyörűek... komolyan, néha ezért utálom, hogy nem vagyok nő, mert imádom a cipőket! Ezért nem értem L-t! Annyi szép ruhában flangálhat és utálja ezt az egészet!...bár megvan a maga oka rá. Vele élek amúgy együtt, ő tudta meg először, hogy meleg vagyok, és ő volt az, aki bíztatott, hogy mondjam el apámnak, mai napig ő az aki bátorít mindig, hogy menjek oda egy pasihoz... komolyan, olyan lazán kezeli az életet, de közben ő maga meg valahogy csak sodródik az árral. Szóval neki meg én vagyok a mentőöv, aki vigyáz rá, hogy ne csináljon hülyeséget.
Anyám...nem nagyon ismerem, igazából megszülettem, és nagyjából már akkor lepasszolt dadáknak, nevelőknek... bezzeg a kis szeme fénye,Kayla...vele mindig sokat foglalkozott, imádta, ahogy most is ő a valaki, ahogy próbál modell lenni és apánkon keresztül még közelebb kerülni Meredith-hez. Sose voltunk jó testvérek, ahogy anyám is valamiért nem szeretett engem, talán mindig is sejtette, hogy más vagyok... de ha már fiú lettem, elvárta volna, hogy sportoló legyek, vagy ugye orvos. Szóval amikor látta, hogy engem jobban lenyűgöz egy balett bemutató és meghatódok egy operán, vagy egy romantikus könyvön, kezdett gyanakodni, és lemondani a terveiről. Szinte csalódott bennem, és lemondott rólam... ezért volt jó, amikor Coraline kiállt mellettem.
Már nem is tudom hogy találkoztunk... talán valami buliból jöttem haza, belém kötöttek az utcán, hogy buzi és mi egymás... akkor kezdtem felvállalni a dolgot, extrém ruhák, amik kirívóak, feltűnőek... lökdösni kezdtek, és ott volt ez a lány is, cigaretta lógott ki a szájából, a falat támasztotta. Már vártam mikor száll be, vártam mikor kezdenek rugdosni, bár nem értettem mit vétettem ellenük... "Hagyjátok már békén, nem csinált semmit" szólt oda, de nem nézett felénk, és már kezdtem feladni a dolgot, amikor kirántott a tömegből. "Hagyd rá... hülyék" mondta félvállról. Lekötelezett aznap, vendégül látott, de valahogy láttam a szomorúságot az arcán. Egy napnak indult, majd egy hét lett belőle, és végül ott ragadtam, mellett amikor először átváltozott...napok óta rosszul volt már akkor, nem értettem, ahogy ő is értetlenül állt a dologhoz. Rengeteg fájdalom, csonttörések, és végül farkas lett belőle... nyugodtnak kellett maradnom, de rettegtem... de ő csak feküdt, megfáradtan az átalakulástól. Napokig nem beszéltünk róla, de nem is lehetett volna hogyan belekezdeni...aztán egy nap ő hozta fel a témát. Elmondta, hogy megölt valakit, elmondta, hogy nem akarta bántani, csak az az alak erőszakoskodott vele, és nem tehetett mást... de nem tudta, hogy ez lesz a vége... magyarázott valamit arról, hogy megharaptál, hogy... de nem tudtam követni. Pontosabban azt mondtam rá, amit először csak poénként akartam, hogy boszorkány vagyok.
De ezzel amúgy nem akartam viccelni, tényleg az vagyok...erre akkor jöttem rá, amikor anyám gyakorlatilag kitagadott, amikor nem vett rólam tudomást...talán ő már sejtette a meleg dolgot és szégyenként élte meg a dolgot. Apu azért elég jól fogadta...pedig nagyon féltem a dologtól...ja, de a boszorkányság...hát amikor anyura mérges lettem, hogy nem akar elfogadni, akkor valahogy kiakadtam és furcsa dolog történt... nem foglalkoztam vele, de azóta is ezen szórakozom, de komolyabban még nem merültem el a dologba. De Cora jól szórakozik néha egy-egy trükkön.