SERENA ZARA BATES I'm not a glamour girl...it's over!

Karakter teljes neve: Serena Zara Bates
Becenév: S, Ser, Z...és igazából akkor az egész ABC...de amit kitaláltok.
Faj: Vámpír
Nem: lány
Kor: 23
Születés helye és ideje: 1988. Február 29. New York




Apa: Chace Patrick Bates

Anya: Arlene Emma Bates

Testvérek: Charlotte Yvonne Bates Az én drága húgom, aki szintén vámpír lett… és rögtön átváltoztatta a pasiját is. Persze szerintem ők majd boldogan élnek, én meg itt döglök meg magányomba… egyedül Char tudja, hogy élek és létezem, és vámpír vagyok, de nem segítene, nagyobb bajnak tartja, ami vele történt! Igen, nem vagyunk valami jó testvérek.

Egyéb hozzátartozók: Anton Hamilton… neki vagyok szánva elvileg, de elviselni se tudjuk egymást, és nem mellesleg én már jó ideje eltűnt személy vagyok, és nem nagyon kapkodja magát, hogy megkeressen… bár vicces lenne előbukkanni, hogy mégiscsak élek!



Mennyire hiányoznak a nappalok…Szinte sóvárgok egy kis napfényért, de mihelyst el akarnám húzni a függönyt, megéget az első sugár, ami a kezemhez ér, én meg elsírom magam, és a sarokba futok, ott lekuporodom, és a lakás zeng a zokogásomtól.

Egyedül vagyok...magányosan, messze mindentől, mely valaha a személyre szabott tündérmesémet alkotta...egy tündérmesét, melyben egy szőke hercegnő látott napvilágot a nagy alma, felhőkarcolóival tarkított forgatagában.
Ott akarok lenni...újra felsírni a kórházi ágyon, és anyuhoz bújni, akarom, hogy átöleljen, mint akkor, hogy apa büszkén mosolyogjon rám, és én kíváncsian nyúljak a borostás arcához, és hallhassam dörmögő hangját, mely megnyugtat.
Bár bevallom, visszavágytam akkor a jó meleg anyaméhbe, hisz februárban még eléggé cudar cidri volt ahhoz, hogy a magam meztelenségében kinn alukáljak anyu szívének édes dallamára.
Azt se tudtam, hogy hova kerültem, elképzelni se tudtam, hogy az az édes hang, amely dúdolt, egy kék szemű és szőke hajú angyalt rejt, és a sok butaság, mely apu ajkait elhagyta, az egy vörös hajú angol úrhoz tartozik. De szerettem őket, így a hason kívül még szimpatikusabbak voltak.

Anyu...kérlek, haza akarok menni...ígérem nem veszekszem többet veled, igazad van, hülye voltam, de hadd mehessek haza...
Még utoljára összevesztünk, emlékszem...azt mondtam neki, hogy utálom, gyűlölöm, és rossz anya...most ha minden igaz lelkiismeret furdalása kéne, hogy legyen...de bevallom, én nem akarok bocsánatot kérni tőle...sose foglalkozott velem, aput mindig is jobban szerettem. Apa most segítene, biztos megértene...bár felhívtam a mi nap...a furcsa az volt, hogy ő hitt nekem, és azt mondta nem lesz semmi baj...csak blöffölök, felhívtam, de csak hallgattam a hangját, majd leraktam, és zokogtam...anyu tudom mit mondana, hogy ez annyira rám jellemző, nem tudok vigyázni magamra, pedig felnőtt nő vagyok...a tetteimnek következményei lesznek, ezt megtanulhatnám!
A születésnapomat ünnepeltük, a velencei karnevál alatt...eddigi években volt már Amszterdam, Párizs, London, Pozsony, Moszkva, Szentpétervár, Bécs, Budapest, Róma...emlékszem a huszonegyedik alkalmával Las Vegas-ba mentünk, és vicces volt, hogy elég részegen, összeházasodtam Nathaniel-lel...
Meg akartam neki mondani, hogy azt hiszem szeretem...tudom, ez így nem valami nagyon komoly hangzású, de nem találom a helyemet a pasik mellett, ő meg mindig ott volt, ha bajom volt, hozzá rohanhattam, hozzá bújhattam, és ha sírtam, ő tartotta a vállát...nem hiába mentem hozzá, még ha csak poénból is.
Már napok óta, mit napok, hetek óta agyalok azon, hogy felhívjam...de nem merem, mert mit mondanék neki, ha saját apámnak se tudok mit mondani, anyámhoz meg már egy szavam se lenne...
Emlékszem, hogy sokat ittunk...valaki hozott valami drogot is...valami újfajta cucc volt, meg marihuána is volt...Nate le akart beszélni róla, de én eléggé szétcsaptam magamat, és inkább mentem, hogy valami ismeretlen és eléggé rossz kinézetű csapathoz csapódjak, lesöpörve magamról Nate féltő kezeit, még talán össze is vitatkoztam vele...hát ezen elválás után, megérteném, ha ő sem akarna látni szívesen...arról nem is beszélve, hogy az újságok címlapján volt, hogy brutálisan meggyilkoltak, több kés szúrás és erőszak...de mit várjon az ember lánya?! Szinte rajtuk volt a veszélyt jelző tábla, én mégis boldogan mentem velük, mit sem törődve bármivel, hisz már nagylány vagyok, huszonhárom éves, senki ne szóljon bele mit teszek, az én életem, az én testem...

New York-ban tanultam, imádom ezt a várost, főleg ősszel, amikor a Central Park-ot a sokszínű avar borította, és én kiültem a szökőkúthoz, ellógva jó pár órát és teáztam nagy boldogan, majd ahogy mindig elmentem pár új ruhát venni, cipőket...egyik magasabb sarokkal bírt, mint a másik, csillogtak a kiegészítők, és minden ruhámhoz másmilyen passzolt, napszemüvegem is rengeteg volt. A kifutón járkáltam, hála az egyik barátnőmnek, vagyis a barátnő enyhe túlzás...ebben a világban csak érdek kapcsolatok voltak, mindenki szerepet játszott, ahogy én is...most mikor magányosan kucorodtam össze a sarokban jöttem rá, hogy nem hiányoznak a ruhák, bár imádtam öltözködni szó se róla...de egy ölelő karnak is örülnék, de mit várjak, mindenkit kihasználtam kényem kedvem szerint, érdekek miatt...Nate látta az igazi énemet, vele tényleg tudtam nevetni, de ő meg is tudott nevettetni. Kiskorom óta ismertem...de örülnék, ha itt lenne...ő apunál is jobban hiányzik. Nate mellett apa volt aki a valóságban próbált tartani, ahol a hotdog igenis a mennyei manna, és a baseball nagyon izgalmas sport, és egy nascar hétvége egy kis lakókocsiban igazán jó mulatság.
Annyira kettős voltam...melyik az igazi énem?!
A lány, aki a tündérmesében él, és gazdag férjet akar, és egy egész szobát tele ruhával, a legújabb divatot követni, és akkor belőlem is váljon egy olyan érzéketlen nő, mint anyám...vagy az vagyok, aki kócosan, elnyúlt ruhában ugrált apuval az ágyon, és arról ábrándozott, hogy majd talán színésznő lesz, vagy divattervező, vagy fodrász...
Anyuval még kiskoromban sokat nevettünk, és emlékszem mennyit Barbie-ztunk...nem tudom miért lett ilyen, de eltávolodtunk, vagyis a kapcsolatunk arra korlátozódott, hogy viselkedjek, ne csináljak botrányt...én pedig csak azért is, hogy vegyen észre, hogy én csak a szeretetét szeretném..
Te nem vagy a lányom!
Anyu...

Mire gimnazista lettem apu már messze járt, vagyis inkább járta az országot, bár sose tudtam igazán mit csinál...művész volt, rocksztár talán, vagy író, esetleg festő, de talán színész...utána akartam menni, egyszer el is szöktem, de anya rendőrökkel fogott el, és a cellában éjszakáztam.
Eltervezte az életem...hogy melyik egyetemre menjek majd, és mi legyen belőlem...pedig ő is csak eltartott nő...jah igen, apuval sose volt házas, pedig imádták egymást, de anya ehhez a világhoz tartozott...ahol akkor vagy valaki, ha sok pénzed van, a legújabb divat kollekció valamelyikébe virítasz, a pezsgőt úgy iszod, mint egy lady és milliárdos feleség lesz belőled, te meg eltartott nő leszel, de bomba alakkal ám!
Nem is tudom miért engedtem ennek az életnek...igazából mindig apuci kislánya voltam, aki akkor érezte igazán jól magát, ha nap hosszat csak lustálkodott otthon...a bulik, az a sok piálás, drogok, és rengeteg férfi, aki kihasznált, áttaposott rajtam, mert az én nevemből akartak hírnevet szerezni...és mégis, bármilyen baromságot csináltam, sose tanultam belőle, csak sírva rohantam Nate-hez vigasztalásért...

Most is szeretnék valakihez rohanni, azóta, hogy magamhoz tértem egy kórház hullaházában, és simán kisétáltam...a napfény bántotta a szememet, éheztem, és semmi sem oltotta szűnni nem akaró szomjamat...haza akartam volna menni, de nem tudom hol voltam...ez már nem Velence volt...
Azt hittem sokáig eltűntként kezeltem, de a testem roncsoltan, több kés szúrással és meggyalázva virított a legtöbb újság címlapján. Végül is...napokig lehettem eszméletlen.
Nem tudtam mi tévő legyek...loptam, és egy elhagyatott lakásban húzódtam meg, semmim se volt, csak a maró szomjúság...aminek végül engedtem, mert nem akartam meghalni, még ha ennyire pocsék is volt az életem...de lehet hagynom kellett volna, ez az új élet nagyon nem tetszik...


Amiket szeret: Magas sarkúban járni, leengedett hajjal, hogy a szél belekapjon, és mikor oldalra fordulok az arcomba csapjon pár tincs. Nevetni, még ha ez a kuncogás túl gyermekien is hangzik. A középpontban lenni, imádom, ha mindenki engem figyel. Szeretem a party-kat, ahol az alkoholfogyasztás nem korhoz kötött, és a mennyiség is az egekbe szökik.

Amiket utál: Tanulni. A jövőmre gondolni! Nem akarok felnőni, mert felnőttnek lenni borzasztó rossz dolog. Utálom a salátákat, mert a zöldség mindig a fogamba akad. Utálok olvasni.

Jellem: Régebben sokat nevettem, imádtam nevetni, de manapság csak sírok, rengeteget, és olykor nincs megállás...nem mondom, hogy boldog akarok lenni, csak jó lenne, ha valaki letörölné a könnyeket már...
Senkit nem ismerek itt, de nem is akarok, nincs kedvem emberek közé menni, annyira nem is a vér miatt, bár nehézkes dolog, próbálom visszafogni magam, esténként elég sokan kószálnak...
Jó lenne, ha valaki itt lenne mellettem, és újra megtalálhatnám önmagam, eléggé szét vagyok csúszva, és nagyon elveszettnek érzem magam

Külső: Hosszú szőke haj, kék szemek, és egy kislányos kacaj...mostanában már csak a szőke lobonc és a kék szem árulja el azt, hogy én vagyok...